Kedves Szülök!
A jövő héten, amennyiben újra indulnak a bölcsődék és óvodák, a gyerekek beviszik az esetleges feszültséget otthonról, ezek a feszültségek a többi kis csoporttárs feszültségeivel össze is adódhatnak, és ez konfliktust okozhat. Sajnos be kell látni, hogy a jelen helyzet nagy vesztesei a gyerekek, akiknek éppen ebben a korban van szükségük az állandóságra, a megszokott, biztonságos körülményekre. Mivel a fennálló helyzet tőlünk független, mégis meg kell értenünk őket és segítenünk nekik.
A sok nyitás-zárás lelkileg megviseli a kicsiket is, ám ők a felnőttektől eltérően nem tudják még kifejezni az érzelmeiket szavakkal, a felgyülemlett feszültség is sokszor (a szülőknek is megterhelő módon) veszekedéssel, hisztivel, a testvér piszkálásával, netán agresszió formájában tör felszínre.
Néhány tipp arra, hogyan segíthetjük gyermekünket:
Amennyiben elviszed a gyereket az intézménybe, nyugodj meg. Nagyon fontos a kifelé sugárzott nyugalom. (Nem is tudom neked mint szülőnek mit tanácsolhatnék, hogy valóban nyugodt legyél, ez igen nehéz feladat, nincs általánosítható szabály. Nekem is van két törpöm, én is ebben a cipőben járok). A gyerekek „radarjai” érzékenyek, ha félsz, ha aggódsz, bizony gyorsan megérzik és átragad rájuk, ez pedig bennük is növeli a feszültséget.
Emlékezzetek vissza milyen jó volt otthon sokat együtt lenni. Kiemelkedően jó eseményeket soroljatok. „Emlékszel, milyen csuda jól sikerült a születésnapod? Mi volt benne a legjobb?” esetleg „Annyira szép volt az a papírbáb, amit készítettetek még télen.” A fontos, hogy jó élményeket vegyetek elő a képzeletbeli kis tartályotokból. Segítened kell az emlékezést, mivel ilyen kicsi korban még nem olyan erős a hosszú távú memória, amennyiben van rá lehetőséged még előző este, vagy amikor délben alszik, írd össze.
Nagyon hasznos lehet, ha előre kiválaszthatja, milyen ruhát vesz fel majd bent, akár minden nap változtathat is rajta, hiszen most a vágy fokozása a fontos.
Soroljátok fel, kikkel szeretet játszani, és mi volt a legjobb játék azzal a személlyel. A sok közös élmény, a barátok hiánya, az utánuk való vágyakozás segíti az újbóli beilleszkedést. Amennyiben tartjátok a kapcsolatot, fel is hívhatjátok telefonon a barátokat.
Készítsetek a pedagógusoknak, a dajkáknak és a barátoknak saját kezűleg ajándékokat, rajzokat. A gyerekek szeretnek adni és kézműveskedni. A te gyermeked is várja majd, hogy az elkészített „műveket” át tudja adni. (Emlékszem, amikor gyerekként ajándékot készítettem a barátnőmnek, alig bírtam ki, hogy csak születésnapján adjam oda neki. Neked is biztosan van ilyen emléked.)
Játsszatok el vagy bábozzatok el egy napot az oviban. Ha ki tudja játszani magából például a vele megesett csúfolódást vagy verekedést, az mindig oldja a feszültséget, jelen helyzetben is sokat segíthet.
Sokan alábecsülik a jelentőségét, pedig nagyon sok kutatás igazolta, hogy a nevetésnek és a szülővel eltöltött örömöt okozó tevékenységnek nem csak érzelmi intelligencia fejlesztő ereje van, de a gyermek immunrendszerét is erősíti. Tudom, tudom most ez sem könnyű, de hidd el nagyon is megéri. Nevessetek sokat együtt. A legegyszerűbb formája is jó, bújócska, fogócska, csikibirkó (remélem nem csak a mi szótárunkban létezik ez a csiklandozással egybekötött birkózás), csukott szemmel rajzolás. Ölebi játékok, vagyis öleléssel, simogatással, netán egymás vicces megérintésével történő mondókázások, mint például a Csip-csip csóka.
+ 1. Olvassatok!
Fontos az érzelmi intelligencia fejlesztése (az eddigiek is ezt alapozzák meg), de a gyermekkori konfliktusok szinte elkerülhetetlenek, hiszen a társas interakciót most tanulják. Ez természetes, de a konfliktusra adott válaszreakció már nagyon nem mindegy, az tanulható és tanítható. Ehhez használható, gyakorlati segítséget is nyújtunk a szülőknek:
az első 20 vásárlónak most 20% kedvezménnyel adjuk a 6 db-os könyvcsomagunkat, amelyben több száz ingyenes feladatlap és fejlesztő kérdéssor is található, hasznos kiegészítőjeként a különböző viselkedésformák bemutatásának.
KUPONKÓD: OVI20
Itt tudod megrendelni: (klik a képre)
Mesésen szép napot!
Balajti Mariann
kreatív producer, meseíró